Temető vezetőket menesztett a BTI

Több fővárosi temetővezetőt menesztettek a feltárt szabálytalanságok miatt – közölte a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint április végén érkezett bejelentés BTI-hez , hogy több temetőben szabálytalanságok tapasztalhatók a sírhely-előkészítés, sírkőállítás, és a sírgondozás körül.

Felmerült, hogy a családok egyedi igényei alapján ellenőrizhetetlen pénzmozgások történnek. Ezért azonnal vizsgálatot indítottak, majd amikor szeptemberben a főpolgármesterhez is eljutottak a panaszok, a vizsgálatot a temetkezési intézet kiterjesztette, végül az ellenőrizhetetlen pénzmozgások és egyéb szabálytalanságok miatt két temetővezető munkaviszonyát szüntették meg. A konkrét esetekre kiterjesztett vizsgálat megállapította azt is, hogy a sírköves vállalkozók által benyújtott dokumentációk és a helyszínen tapasztalt síremlék-állítások eltérést mutatnak. Az érintett munkavállalókkal szemben írásbeli elmarasztalásról, illetve prémiummegvonásról intézkedtek. A teljes körű vizsgálat lezárását követően egy újabb temetővezető munkaviszonyát szüntették meg.

Horváth József, a BTI vezérigazgatója intézkedéseket rendelt el a feltárt további szabálytalanságok megszüntetéséért – ezek kiterjednek a temetési szertartások lebonyolítására, valamint a temetőben vállalkozásszerű tevékenységet folytató sírköves és sírgondozó vállalkozók munkavégzésére. Ennek érdekében a hagyományokra épülő szertartás-előkészítés és szertartás-lebonyolítás legitimitását biztosítva a társaság két díjtétel bevezetésével rendezi a felmerült hiányosságokat. Ezen túlmenően a temetőkben vállalkozásszerű tevékenységet folytatóknak a gyorsabb eljárásrend kialakításával a gördülékenyebb munkavégzést segítik elő.